Kurrens Történelem 

Thank you! Your submission has been received!

Oops! Something went wrong while submitting the form

Üdvözöljük a Kurrens Történelem Egyesület honlapján!

Illik Péter: Trianon arcai. Naplók, visszaemlékezések, levelek. Szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Kunt Gergely–L. Balogh Béni–Schmidt Anikó. Bp., Libri, 2018.

 

A közel 500 oldal terjedelmű forrásválogatás a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Libri közös kiadásában, az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport közreműködésével valósult meg. Megjelenése óta nagy figyelem övezi, amit jelez, hogy több ismertetés, recenzió is megjelent róla.1  

            A kötet vita nélkül hiánypótló, témájánál és jellegénél fogva is: a trianoni békediktátum hatásairól közöl eddig nagyrészt kiadatlan forrásokat, és főként az átlagember nézőpontját idézi meg, amellyel a ma egyre divatosabb életmód- és mikrotörténeti megközelítést alkalmazza. A recenzió módszere is ennél fogva kettős: (1) elemzi a kötet bevezetőjét és módszertanát, illetve (2) a teljesség igénye nélkül ízelítőt ad magukból a forrásokból.

            A recenzens angolszász történetíráson "edződött" normája szerint minden kötet szerves része az önreflexió, valamint a következetes módszertani és elméleti háttér. Ez ebben a kötetben csak részben van jelen, az Előszóban található utalások révén. A szerkesztők elsődleges célja az volt, hogy tudományos igényű, ugyanakkor közérthető, élvezetes stílusú mű jelenjen meg, amely minél több olvasóhoz eljut. (19. o.) Vélhetőleg ezért nem akartak hosszabb bevezető tanulmányt írni, és ezért utaltak csak jelzésszerűen a személyes dokumentumok feldolgozásának módszertanára és elméleti hátterére. A recenzens szerint ez jó is így, bár mindenképpen felmerül a kérdés, hogy lehet, és kell-e terhelni elmélettel az olvasót ismeretterjesztő igényű munka esetén. A recenzens szerint igen, ugyanis az ismeretterjesztés célja kell, hogy legyen a fogyasztói kultúra fejlesztése, alakítása (valamint a hazai szakmunkák is fájón hiányosak a történetelmélet tekintetében). De természetesen erre minden szerzőnek, szerkesztőnek saját válasza van, ez talán inkább ízlés dolga. Így a recenzens alábbi módszertani kitételei sokkal inkább kiegészítések, mint kritikai megjegyzések. A kötet hivatkozik Kövér Györgyre (10. o.), akinek A tiszaeszlári dráma c. könyve a hazai mikrotörténet – sokak szerinti – alapműve. Ennek megfelelően érdemes lett volna e forráskiadványt a mikrotörténet elméletébe ágyazni, és hivatkozni pár hazai elméleti alapmunkára is.2 Az Előszó szintén említi, hogy minden jelenségnek számos "arca" van (10. o.), ezáltal a recepció, illetve a narratívák területére téved, így itt is érdemes lett volna kicsit kimunkálni az elméleti hátteret néhány hivatkozással.3 A recepciótörténet vonalát csak mélyíti, hogy a trianoni traumát a mohácsi csatavesztéssel köti össze, ahol szintén rendelkezésre álltak volna hivatkozható, talán további tanulsággal szolgáló kötetek.4   Természetesen a  kiadvány bevezetője ad egy rövid historiográfiai áttekintést (11. o.), azonban itt feltűnő az akadémiai szerzők túlsúlya, holott számos egyéb komoly kutatóműhely, alkotóközöség is publikált a témában.5 Mivel a kötet jórészt a naplókra koncentrál (joggal!), így hasznos lehetett volna a naplók feldolgozásának módszertanával és elméleti hátterével is foglalkozni. Ugyanakkor a kaleidoszkópszerű válogatás, magyar és nem magyar nemzetiségű, férfi és női kis és nagyemberek naplói, emlékezései az Előszó által indokolt; eddig jórészt kiadatlan források, amelyek sokszínűségükben széles társadalmi palettát vázolnak fel: "Trianon egymástól eltérő 'arcai' így válnak láthatóvá az olvasók előtt. A Monarchia szétesését és az új nemzetállamok létrejöttét ezáltal számos 'alternatív elbeszélés' révén lehet értelmezni, amelyek a hosszú távú demográfiai, intézményi, településszerkezeti, kulturális változások irányát követik. Az okok és következmények vizsgálata során különösen fontos a komparatív történeti módszer alkalmazása, hiszen így jóval árnyaltabban és sokoldalúbban közelíthető meg a kérdés." (18. o.) A hagyományos magyar, kissé neopozitivista-filológiai jellegű megközelítés itt kifejezetten hatékony: "A témát egy tágabb időszak társadalmi folyamataiba ágyaztuk: a dokumentumok az első világháború végétől olykor egészen a második világháború kitöréséig vezetik el az olvasót, amennyiben releváns mondanivalót tartalmaznak Trianon előzményeire vagy utóhatásaira vonatkozóan. A források értelmezését megkönnyítendő azok szerzőinek rövid életrajzát, munkásságuk összefoglalóját is közöltük. A jegyzetelés során a 'hagyományos', nyomtatott formában hozzáférhető szakirodalom és a levéltári források mellett nagy segítségünkre voltak az alábbi internetes portálok adatbázisai, digitalizált anyagai is: Hungaricana; Adtplus (Arcanum Digitális Tudománytár); Arcanum, MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár); PanDeA (Pannon Digitális Egyesített Archívum); Baranyai neves személyek (Csorba Győző Könyvtár, Pécs); MACSE (= Magyar Családtörténet-kutató Egyesület) honlapja; Pápai pedagógus lexikon; A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka." (18. o.) A kötet szerkezeti felépítése és kiadási elve ugyancsak logikus: "Az első fejezetben naplórészleteket, a másodikban visszaemlékezéseket adunk közre, ezt követően pedig korabeli levelezésekből, egyéb személyes és félhivatalos dokumentumokból válogatunk. Ez utóbbiak szintén a szerzőik szubjektív tapasztalásait tükrözik. Publikálásukkal azt kívánjuk bemutatni, hogy a magyar kormány milyen információkkal rendelkezett a nemzetiségiek helyzetét illetően, mielőtt ezzel kapcsolatos döntéseit meghozta volna. Az egyes fejezeteken belül a kronológia volt a fő rendezőelv, azaz a dokumentumokat lehetőség szerint kezdő dátumaik szerint rendeztük sorba. Szöveghűen, a mai helyesírási és központozási gyakorlat szerint adjuk közre a forrásokat, megőrizve ugyanakkor az archaizmusokat és a tájszólást. Célunk volt minél több dokumentumot bemutatni, ezért az egyes szerzők műveiből csupán a témához igazodó szemelvényeket válogattuk ki." (19. o.) Összességében véve egy átgondolt, figyelemfelkeltő bevezetőt (végén köszönetnyilvánítással) kapott a kötet, amely ellátja legfontosabb feladatát, a téma és a kiadás elveinek rögzítését, illetve a téma rövid exponálását, ugyanakkor némi hiányérzetet kelt az elméleti háttér elmélyítésének hiánya.

            A forrásokat tekintve fontos rögzíteni, hogy izgalmas és érdekes anyagok kerültek a kötetbe, illetve a válogatás maximálisan teljesíti az Előszó ígéreteit, illetve a lábjegyzetelt kritikai kiadás követelményeit. Sőt, kifejezetten hasznos középiskolai tanárok számára is, amint azt a bevezető jelzi is. (19. o.)  Éppen ezért történelemtanár szemmel nézve a recenzens néhány olyan forrást (illetve azok részleteit) szeretne bemutatni – a teljesség igényét meg sem kísérelve, mivel lényegében az egész kötetet lehetne idézni (!) –, amely szerinte különösen érdekes lehet egy középiskolai történelem órán. Például Lowetinszky János József hivatalnok naplórészletében az az érdekes, hogy bepillantást enged korabeli hivatalnok mindennapjaiba és mentalitásába, így jól használható a késő Dualizmus, illetve Horthy-korszakbeli hivatali értelmiség életének bemutatására, ráadásul a részlet előnye – figyelembe véve, hogy egy középiskolai tanóra 45 perc –, hogy rövid. "Fohásszal fordultam a Mindenhatóhoz, venné már le nehéz kezét e sokat szenvedett és jobb sorsra érdemes Nemzetről és Országról. Leporolgattam a kisszobában és a konyhában, olvasgatás és tízóraizás, míg Mari elkészült a nagyszoba felmosásával, odaadtuk javítani a cipőmet, amelyről tegnap leesett a jobb sarok, melyet szerencsésen megtalálva hazahoztunk. Rendet csináltam a nagyszobában, letörölgetve benne a port, Mari meg főzéshez látott. Elkészülve toalett, testgyakorlatok, heverés, olvasgatás, ebédelés, utána heverés, olvasgatás, alvás. Mari rendet csinált, toalettet végzett és foltozgatott." (203. o.) Czucza Emma tanítónő naplója szintén alkalmas a diákok megszólítására, mert tanításhoz, tanársághoz is kapcsolódik, a napló emellett jól használható a trianoni békediktátum következményeinek bemutatására. Például: "Most azután nem volt más választás, mint vándorbotot venni a kezembe. Antal Irmus sem akart román uralom alatt szolgálni. A bizonytalanságtól mégis tartottunk, ezért előbb április végén útlevéllel kijöttünk Irmussal tájékozódni Budapestre, majd a szükséges iratokért visszatértünk, hogy május vége felé végleg útra keljünk." (208. o.) Ugyanerre a célra használhatók Páldi Vilmos felvidéki tanító feljegyzései, például "Minthogy čs[ehsz]l[ovák] útlevél megszerzése iránti áldozatos erőfeszítéseim sikertelenek maradtak, és Béla fiam további iskoláztatása égetően szükségessé

vált, vakmerő lépésre határoztam el magamat. 1920. aug. 30-án útra keltem Béla fi ammal 'Cestovný pas' nélkül. Ipolyságnál a délutáni felhőszakadásszerű záport kihasználva, az erdő sűrűjében, a Nyári-féle vendéglő mellett a cseh őrszemektől föl nem fedeztetve átsiklottunk a határon a honti vasúti megállóhoz, amely már magyar állomás volt. De milyen állapotban? Bőrig átázott a ruhánk, cipőnk. Sárosak, piszkosak voltunk. Ruháinkat az erdő gallyai összerongyolták, és cafatokban lógott le rólunk. Így érkeztünk meg Budapestre a Ráday utcai Szent Imre kollégiumba. Itt régi baráti kezek vettek szeretetteljes gondozásba, és sikerült a jelentkező 39 fokos lázt mindkettőnknél két nap alatt leszorítani. Béla fiamat beírattam a tatai főgimnázium V. osztályába. Visszautazásomnál a balassagyarmati m. kir. államrendőrség örök hálára lekötelezett segítségével már vonaton térhettem Ipolyságon át haza Nyitrára." (324. o.) A Horthy-korszak arisztokráciájának életébe enged betekintést Esterházy Mária hercegnő Klebelsberg Kunóhoz írt két, rövid levele, amely jól használható a klebelsbergi személyiség és kultúrpolitikai emberközeli bemutatásában is. "Kedves Klebelsberg Gróf! Szerencsekívánatát hálásan köszönöm, de másodszori balesetről nem lehet szó – ezt meg kell jegyeznem, mert csak egy egyszerű autómegrekedés volt, eső után a lékai agyagos utak rosszak, és megakadt kis gépem a sárban. Segítségre volt szükség, és ezt a kis újságok felfújták balesetté. Remélem, a sok munka dacára kellemesen töltötték a nyarat a Svábhegyen. Mi élveztük a hegyeket, erdőket, egyedüli nyomasztó fájdalmunk az volt, hogy elszakított területen voltunk, és ezt hiába, sohasem lehet megszokni – és sok reményünk után Léka visszacsatolásáról is le kell mondani – egyelőre –, de ez is fáj – főleg mert a nép annyira húz hozzánk, igazán nagyszerű az ottani lakosság. Remélem, hogy nemsokára fogunk találkozni, ha Sarolta már B[uda]pesten van, szeretném meglátogatni, addig is kérem, adja át neki üdvözletemet. Szívből üdvözli Esterházy Mária" (400–401. o.) A trianoni békekötés előzményeihez, illetve az arra adott társadalmi reakciókhoz pedig jó példát ad Barkóczy György levelezése, például: "Semmi sem annyira szomorú, mint amikor az ember látja, hogy bíznak benne és tudja, hogy azt, amit várnak tőle, elérni képtelen. Magyarországon keresztülutaztunkban minden vasúti állomáson emberek százai fogadtak bennünket zászlókkal, táblákkal; mind a haza ezeréves határaira emlékeztették a békedelegációt; minden szó, ami elhangzott, minden könny, ami kicsordult – pedig sok öreget, fiatalt láttunk sírni, minden pályaudvaron – Magyarország területi integritásának szólt. A hídon túl is magyarok laknak – volt a felírása egy egyszerű kis táblának Komáromban. Hat rövid szó, de benne annyi keserűség, amennyi nem fér be emberek millióinak kebelébe, hanem kénytelen magának utat törni, könny, panasz, átok vagy elszánt fogadalom alakjában. Mindenhol Apponyihoz intézett üdvözlőbeszédek – a legszebb, a legfájóbb talán a nyugat-nagymagyarországi németeké, akik már másnak odaítélve, nem tudnak elszakadni Magyarország kebeléről. Apponyi felel rájuk komoly, keresetlen szavakban – felzendül a Hymnus, az emberek sírnak, a vonat robog tovább a szomorú, honfiak reményeit megcsaló béke felé." (407. o.)

A könyv egyik legfőbb újdonsága az, hogy a magyar nyelvű források mellett két román és egy szerb forrást is közöl. Ezzel meghaladja a kizárólagos nemzeti történeti látásmódot, és tágabb, kelet-közép-európai perspektívába helyezi az 1918–20 közötti impériumváltásokat. Bár itt felmerül az a kérdés, hogy kell-e más szemszögéből nézni egy nemzeti traumát vagy nem, legyen-e bárkinek lelkiismeretfurdalása, ha nem érdekli a környező államok nézőpontja.6 Az különösen érdekes, hogy vajon a környező államok mennyire próbálják meg magyar szemszögből nézni az eseményeket?7

            Zárásként érdemes megjegyezni, hogy a recenzensben felmerülő hiányérzetet nem az adja, hogy a kötet rossz, hibás vagy átgondolatlan, hiszen ez nem igaz. Hanem az, hogy számos újító ötlet, nézőpont merül fel benne (amint az látható volt az Előszóban), amely megérte volna a továbbgondolást. Ezt csak erősíti a kötet végén található Összefoglaló táblázat a kötetben közölt forrásokról. (467. o.) Itt ugyanis betűrendben szerepelnek a szerzők foglalkozással, születési hellyel és a leközölt forrástípus feltüntetésével. Érdemes lett volna esetleg ezt a vonalat tovább vinni, a szerzőket születési hely, idő, társadalmi státusz szerint csoportosítani, esetleg a forrásokat kategorizálni, sőt, akár szemléleti csoportokba rendezni őket. Ebből talán további érdekességek is kijöhettek volna, erősítve a kötet komparatív jellegét. Mindezektől függetlenül a kiadvány a 21. századi magyar forráskiadás jelentős darabja, amely méltán ajánlható az érdeklődő olvasó szíves figyelmébe.  

           

 

Illik Péter

 

Jegyzetek:

 

 

1 Czopf Áron: Ilyen volt Trianon alulnézetből (http://mandiner.hu/cikk/20180430_czopf_aron_ilyen_volt_trianon_alulnezetbol); Trianon arcai (http://ujkor.hu/content/trianon-arcai). A kötet egyik szerkesztőjével az MTI munkatársa készített rövid interjút: "Alulnézetből" vizsgálja Trianont és hatásait egy új forrásgyűjtemény (MTI).

2 Például Szíjártó M. István kötetei.

3 Például Gyáni Gábor írásai.

4 Romsics Ignác, illetve Illik Péter Mohács-recepcióval kapcsolatos írásai, illetve Vizi László nagyívű feldolgozása: A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig - Trianon, revízió, határkérdés, nemzetegyesítés (1920–2010). Bp., 2016.

5 Vö. Trianoni Szemle (http://www.trianoniszemle.hu/)

Erről részletesen: Nánay Mihály: Életrajz és emlékiratok – megjegyzések egy 20. századi biográfia kapcsán. In: Széljegyzetek Magyarország történetéhez. Szerk.: Illik Péter. Bp., 2016. 148–168.

6 1588-ban egy tengeri vihar elpusztította az Anglia megszállására küldött spanyol armadát. Az angolok ezt hatalmas győzelemként ünnepelve a nemzeti büszkeség és identitás alapjává tették. Mindössze 1988-ban került be az angol szaktörténetírásba spanyol szerző értelmezése a kérdésben, aki természetesen ezt teljesen máshogy látta, és a kötet erős, kissé lekezelő hangú kritikát kapott a téma brit szakértőjétől, Geoffrey Parkertől!

7 Itt jegyzem meg, hogy a magyar az egyetlen olyan európai oktatási rendszer, ahol a közép- és felsőoktatásban a tananyagtartalom mintegy 40%-ában szerepelnek főként európai (sajnos Ázsia fájón hiányzik, miközben kiemelkedő hatalmi pólussá vált az elmúlt 50 évben) témák például az irodalom és történelem szaktárgyakban! Azaz a hazai humánoktatás mindig is erőteljesen figyelembe vette a nemzetközi kontextust.

 

 

copyright 2016
Kurrens Történelem Egyesület